Bán Aladár Általános Iskola Várpalota

i ♥ bánali

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap

Osztálykirándulás! :-) 2018 5. évfolyam

 nmklé

 

2018.október 04-én reggel 8 órakor indultunk az első felsős osztálykirándulásunkra, Balatonfüredre.

A Tagore-sétányon megnéztük az írók, költők, politikusok emlékköveit. A sétány a híres hindu költőről, Rabindranath Tagore-ról kapta a nevét, aki 1926-ban a füredi szanatóriumban gyógyult meg, és ennek örömére a parkban egy hársfát ültetett.

Azóta még sok híresség ültetett itt fát, ezért mára már szinte egy kisebb erdővé nőtte ki magát a sétány.

A séta és a feladok megoldása után a Bodorka látogatóközpontba mentünk, ahol megnéztünk egy nagyon érdekes filmet a Balatonról, majd végignéztük az akváriumokban lévő balatoni halfajtákat..

Következő állomásunk a tihanyi Levendula-ház volt, amely a Belső-tónál található. Itt a levendula történetéről néztünk filmeket, majd egy játékos vetélkedő következett. Feladatlapot kaptunk, amit csapatban kellett megoldanunk.

A nap zárásaként levendulából készült kézműves termékeket lehetett vásárolni. Én levendulamézet vettem.

Nagyon jól éreztem magam ezen a tanulmányi kiránduláson!

Az 5.a és 5.b osztályos tanulók nevében írta: Somogyi Bence 5.b